• Email: info@topsteel.hu

A betonacél méretezéséről

A betonvas egyike azoknak az alapanyagoknak, amiket rengeteg mindenhez fel lehet használni. A betonacél név hallatán a legtöbb embernek a beton alapok, beton falak és a betonból emelt épületek jutnak az eszébe, nagyon helyesen. Azonban a figyelemreméltó tulajdonságokkal rendelkező acélban ennél jóval több lehetőség van.

Vegyük sorra röviden, hogy mi is készülhet ebből a rendkívül erős, szinte kikezdhetetlen alapanyagból! Amellett, hogy a beton oszlopok és különböző beton elemek megerősítésére gyakran használják, készülhet belőle például kerékpárváz vagy nagy méretpontosságot igénylő tömegcikkek, amiket vasból gyártanak.


A beton és az acél együtt verhetetlen

Tudjuk, hogy a beton és az acél önmagában is szívós anyagok, de együtt mégis sokkal csodálatraméltóbb párost alkotnak. A két anyag egymás tulajdonságait erősíti, az acél képes növelni a beton terhelhetőségét, nem véletlenül építik egybe őket.

A terhelhetőség a több emeletes épületek esetében az egyik, ha nem a legfontosabb követelmény. Az acél gyártási és karbantartási költségei ráadásul igencsak minimálisak. Elsősorban tehát lakóépületeknél találkozhatunk ezzel az építőanyaggal, de ipari szerkezetekhez is előszeretettel használják.

betonacél méretezése

Tudnivalók a betonacél méreteiről

A betonacélnak hossza és átmérője van, ezeket a számokat említik, ha az építőanyag méreteiről kell szót ejteni. A megfelelő méret és a típus (sima vagy pedig bordázott) kiválasztása egyaránt elengedhetetlen a biztonság és tartósság kritériumainak betartásához, minden építési projekt megvalósításánál. Az építőelem mérete magától értetődően a gyártás árait is befolyásolja.

A járatos betonacél többféle méretben készülhet. A betonacél két fő tulajdonsága, vagyis a mérete és átmérője az aktuális betonszerkezet típusától, terhelésétől és a beton minőségétől függően változik. Ezek fontos szempontok a tervezésnél, illetve a gyártásnál.

A betonacél hossza

Alapvetően kettő hosszban gyártják ezt a fajta acélt. Az egyik standard méret az acél hosszára vonatkoztatva a 12 méteres, a másik pedig a 6 méteres. Jogosan merül fel a kérdés a laikusokban is, hogy a 12 méter hosszú elemeket hogyan lehet biztonságosan, illetve praktikusan szállítani a felhasználás helyszínére.

Természetesen van lehetőség egyedi méretezésre is, attól függően, hogy a gyártó mit vállal a termékeire vonatkozóan. Utólag is van lehetőség méretezésre, amit vágással vagy akár toldással is meg lehet oldani. Fontos szem előtt tartani, hogy a toldást nem érdemes hegesztéssel kivitelezni, mert az rontja a betonacél elemek teherbírását, gyengíti a szerkezetüket.

A betonacél átmérője

Az átmérő a betonacél egyik legfontosabb tulajdonsága, mert minél nagyobb ez a szám, annál vastagabb az acél és annál több alapanyagot tartalmaz az acél elem.

betonacél méretezése

A betonacélok átmérője általában 6 mm-től 40 mm-ig terjed. A leggyakoribb átmérők a következők: 8 mm, 10 mm, 12 mm, 16 mm, 20 mm, és 25 mm. Az átmérő kiválasztása az aktuális építési vagy egyéb projekt igényeitől és a tervezett terheléstől függ.

A csapatunk a betonacél gyártás területén tevékenykedik, méghozzá kiemelkedő színvonalon. Az a célunk, hogy a hozzánk forduló ügyfelek számára kiemelkedő tulajdonságokkal bíró acél terméket tudjunk gyártani. A honlapunkon megtalálja az információkat arról, hogy milyen méretben gyártunk betonacél terméket.

A szolgáltatásainkról és az általunk gyártott termékekről is szívesen nyújtunk részletes tájékoztatást. Az Ön számára releváns információkat kérje kollégánktól a honlapunkon megadott elérhetőségek egyikén!

A betonacél méretezéséről